EGY PÓLÓN NAGY, KIHÍVÓ FELIRAT HIRDETI: „TODAY IS THE FIRST DAY OF THE REST OF YOUR LIFE!” A JÁRÓKELŐK TÖBBNYIRE ÜGYET SEM VETNEK RÁ. HA VALAKI ODA IS PILLANT A SZEME SARKÁBÓL, TALÁN AZT GONDOLJA: „MILYEN ÍZLÉSTELEN!” MÁSVALAKI PEDIG ESETLEG AZT, HOGY: „MILYEN EREDETI GONDOLAT!” DE VAJON AKAD-E VALAKI, AKIT KOMOLYAN ELGONDOLKODTATNAK EZEK A SZAVAK? VAGY A KÖVETKEZŐ UTCASARKON MÁR FELEDÉSBE IS MERÜLNEK?
Ami egyikünk számára valóság, az a másiknak a legnagyobb balgaság lehet. Az egyik talán tudatosan cselekszik, míg a másik semmivel sem törődik, és csupán a mának él. Életed hátralevő része… Ki tudja ezt már most felmérni? Ugyan ki mondhatná meg pontosan az utolsó pillanat napját és óráját? ’A hátralevő élet’ a most és a vége közötti időszak. Ez az, ami még az ember előtt áll, és amit legjobb tudása szerint kéne hasznosítania. Aki életútjának végére ért, az talán rádöbben, hogy az élet viszonylag rövid volt, és hogy ő távolról sem tette meg mindazt, amit megtehetett volna. Ennélfogva tulajdonképpen lényegtelen, hogy hány éve van még hátra valakinek. Inkább az a fontos, hogy hogyan hasznosítja a számára kiszabott időt. Mert mindegyik nap új! Mindegyik nap teljes életmegfordulást jelenthet. Minden nappal teljesen új élet kezdődhet.
Így szemlélve, a pólón levő felirat nagyon is helyénvaló egy olyan korszakban, amikor mindenki a jövőt hajszolja. Meg lehet próbálni mondjuk nap mint nap annyi pénzt keresni, amennyit csak lehet, hogy később kényelmesen élhessünk. Egyik napról a másikra felhagyhatunk a dohányzással, TV-zéssel, panaszkodással, kritizálással vagy gáncsoskodással is, s átélhetjük a rákövetkező napok üdítő hatását. Goethe azonban azt mondja: „Csakis az érdemli meg az élet szabadságát, aki naponta megküzd érte.” De csak az tud érte „naponta megküzdeni”, akinek ez a legfőbb ideálja. Ez a gondolat egy másfajta törekvésre utal, mint ami a pénz- és hata-loméhségből ered. Mindkét esetben igaz azonban, hogy a mai tett a jövő vetése és a még hátralévő napok záloga.
A SZEMÉLYES ESZMÉNYEK MINDENEK FÖLÖTT
Mindenki az általa legmagasabb rendűnek tartott eszmények szerint él. Ha valaki világi elvárásokkal van teli, akkor gondolati és akarati energiái a jelenségek azon sokaságához áramlanak, amelyek ezekkel kapcsolatosak, mivel elvárásainak ezeket a vetületeit gondoznia kell. Gazdagság, szeretet, hatalom és boldogság azok a zászlók, amelyek a rakományt fedik. De a humanizmus, a felebaráti szeretet, az áldozatkészség és az elmaradott országok segélyezése is ide tartozik. Mindezek elengedhetetlenek annak a belátásához, hogy a földi béke földi mércék szerint csupán illúzió. Ehhez a felfedezéshez azonban sok testetöltésre van szükség. A tapasztalatok hosszú sora érleli meg végül a felismerést, hogy a halandó ember számára nincs tartós boldogság.
A VÍZSZINTES VONALAT A FÜGGŐLEGES KERESZTEZI
Ez a belátás egy döntő mozzanat, amely szó szerint két út kereszteződésébe állítja az embert. Ezen a ponton keresztezi a földi élet vízszintes vonalát az eredeti élet függőleges vonala. Most választhatunk: vagy újra – de most már jobb meggyőződésünk ellenére – kívül, a vízszintes vonalon keressük életünk boldogságát, vagy pedig befelé irányulva abban az ősforrásban találjuk meg életünk beteljesedését, amely lényünk mélyén rejlik. Ez valóban egy döntő pillanat, mert ez a választás határozza meg véglegesen életünk hátralevő részét. Az első esetben az ember továbbra is a leszálló ágon keresgél, mialatt a felmenetelre irányuló gondolatok és vágyak kínozzák. A magasabb élet előli menekülésben kicsikart boldogság pillanatai aztán egyre rövidebbek és tünékenyebbek, és mindinkább híján lesznek a békességnek. A második esetben a belső vágyakozás, a gondolatok és tapasztalatok gyümölcse egy teljesen másfajta boldogság lesz. Az illető ekkor a felszálló spirálmenetet követi. Boldogságélményei egyre tovább tartanak, és a megújulásnak egyre mélyebb nyomait hagyják hátra lényében. Boldogságát ő már nem az élet külsőségeihez fogja mérni, hanem szellemi tapasztalataihoz, melyeket sokakkal megoszthat.
A JÖVŐ VETŐMAGJA CSÍRÁZNI KEZD
Kövessük hát ezt az igazságkeresőt „élete hátralevő részében”. Attól a pillanattól kezdve, hogy helyesen választott, jövője számára csírázni kezd a már régen elhintett vetés. Belátta, hogy az igazi, tartós boldogság „az igazság vetőmagjától”, a benne lévő istenszikrától függ. Ez egy teljesen új dimenziót nyit meg az életében, amit a szívében lévő szellemmag jelenít meg. Fokozatosan kezd ennek az impulzusaihoz és sugallataihoz igazodni és alkalmazkodni.
Aki valóban isteni származása után kutat, és megtalálja ehhez az eredethez a kaput, az már nem fogja fecsegéssel vesztegetni az idejét. Nincs már szüksége mindenfélével kísérletezni, amelyek eredményei mind illékonyabb örömökkel ajándékozzák meg. Ehelyett megragadja az esélyt, hogy az örök boldogságot, az eredeti életet keresse, és tényleg meg is találja még a számára kiszabott időben. Felismeri, hogy e nagy felfedezés pillanatától fogva minden gondolat, minden érzelem, minden cselekedet meghatározó erővel bír „hátralevő életének” a menetére. Most nyernek csak igazi jelentőséget a pólóra írt szavak. Minden, amit ebben az állapotban tesz, gondol és érez, minden életmegnyilvánulása döntő jelentőségű élete hátralevő részére nézve. Ezáltal tudatosodik benne, hogy rendkívül fontos az állandó éberség és a benne rejlő terv szerint folytatott tudatos életmód. Ez biztonságot nyújt neki minden döntésénél. Ahogy a materialista ember minden energiáját beveti azért, hogy anyagi céljait elérje, úgy veti be az istenkereső egész életerejét, hogy az élet ősforrását megtalálja.
„Nélkülem semmit sem cselekedhettek”, mondja a Krisztus. Ezekben a szavakban van a válasz arra, hogy hol található az ’élet ősforrása’. Ebből a forrásból árad a mikrokozmoszba a megújító erő, amely nélkül az ember abszolút semmit sem tud elérni, ami az örök élet próbáját kiállná. Krisztus, az egyetemes erő, amely bukottságából felemeli az embert, magként van jelen benne. Ezt kell keresni, megtalálni és az alantas élettől való folyamatszerű búcsúval megszabadítani.
AZ ÉLETHANGSÚLY GYÖKERES ÁTHELYEZÉSE
Aki ehhez az erőhöz fordul, és közben valóban eloldozza az anyag minden kötelékét, az ezáltal áthelyezi élete súlypontját. Ez biztos, hogy nem elmélet, nem teológiai műfogás, hanem konkrét cselekedet eredménye annak a belső felismerésnek az alapján, hogy ez az erő egy életmegújító tényező.
Több út vezethet ehhez a felismeréshez, például a „szívvel való olvasás”. A gyermek az iskolában megtanulja az olvasás technikáját, és hogy növekvő értelmi képességeivel hogyan kell a tényeket mintegy gépiesen feldolgozni, hogy levonja belőlük a megfelelő következtetéseket. Ezzel a módszerrel a szöveget semmitmondó szócsoportokra és nyelvtani alakzatokra szedik szét. Itt nem erre a fajta olvasásra gondolunk, mert ez egy lépéssel sem viszi előbbre a keresőt. A szívvel olvasás jelentése: érezni, kipuhatolni, hogy melyik eredeti képet akarta a szerző az erre alkalmatlan, írott szavakkal kifejezni. Az ilyen módon történő olvasás nyitott szívet, előítélettől mentes szemléletet és tiszta belső irányulást kíván meg azon szellemi értékek irányában, amelyeket másoknak szabad volt feltárniuk.
Az ily módon nyert belátás a gondolkodást is nagyobb magasságokba vezetheti. Bár az emberi gondolkodási képesség nem alkalmas arra, hogy kikutassa és megértse az isteni szellemet, annak impulzusai mégis ösztönözhetik. A Gnózis, Isten élő igazsága vissza tud tükröződni a gondolkodásban, anélkül, hogy az ember ténylegesen megragadhatná. Mindenesetre ezután sejteni fogja az illető, hogy az igazság létezik. Ez a sejtés felébreszti vágyakozását, és olyan magasságokba vezeti, hogy kész lesz az alacsony életet kevesebbre becsülni. A gondolkodást néhány pillanatra mintegy kiemelik abból a gondolati körforgásából, amelynek a földi ember a rabja.
NEM MEGREKEDNI AZ ELMÉLETNÉL
Egy jó beszélgetés is lehet az ösztönzés és a felemelkedés forrása, ha gyakorlati útmutatással is szolgál, és nem reked meg az elméletnél. A filozófiai értekezések ugyanis cseppet sem visznek előbbre, ha nem tudjuk a lényegét a gyakorlatba átültetni. Aki azonban valóban az egyetlen igazságot keresi, az tapasztalja majd, hogy inkább a szélhámosok közelednek hozzá, mint akiket hasonló szomjúság hajt. Ez utóbbiakat úgy kell megkeresni! A sarlatánok többé már nem lehetnek a segítségére. Kelthetnek ugyan olyan benyomást, hogy rendelkeznek a beavatás képességével, de fecsegésükkel csak zavaró fátylat vonnak a kereső lélek köré. Aki ezt egyszer már átélte, de a dolog nem szegte kedvét, az olyan beszélgetésre vágyik majd, amely tényleg képes növelni és elmélyíteni a belátást, és tiszta fénybe tudja állítani azt, amit tudat alatt talán már érez. Aki cselekedeteiben így mindinkább tudatossá válik, az felfedezi, hogy mindennapi élete programozva van – akárcsak az embertársaié. A gondolkodást túlnyomórészt vagy az táplálja, ami már elmúlt, vagy az, ami majd ezután jön. És az ember kényszerítve van, hogy eszerint cselekedjen. Hogy kitől ered ez a kényszer? Nem is annyira embertársaitól, hanem az általa képviselt rendszertől: az ellentétek természetrendjétől, amely mindennapi életét meghatározza. A történelem bővelkedik drámai pillanatokban, amikor valaki egész mást akart tenni, de a körülmények kényszerítő ereje mégis ellenkező irányba vitte. A világirodalomban is számos hasonló helyzettel találkozhatunk. Előbb-utóbb mindenkit szembesítenek ugyanis azzal, amit múltja során elvetett. Ez a vetés származhat előző megtestesülésből csakúgy, mint a jelenlegi életből.
AZ ÉN A BEFEJEZETLEN ÜGYEK ÖSSZESSÉGE
Ennek belátása óvatosságra inthet minket. Nem hiába tartja a mondás, hogy „aki szelet vet, vihart arat”, vagy hogy „aki nem hajlandó tanulni a múltból, azt a jövő megbünteti”. Akik kitartóan ismétlik ugyanazt a hibát, anélkül, hogy okulnának belőle, egy napon szemben találják magukat a következményekkel. A múlt összegződése határozza meg, hogy ma mi történik, az ezekre adott válaszcselekedet pedig életünk hátralévő részének folyását.
A Pál által „naponta meghalásnak” nevezett folyamat által lehetséges a belső embernek naponta egyre több szabadságot adni. Ahogy a testi halál az élet dolgainak gyakorta kényszerű elengedését követeli meg, úgy ez a naponta meghalás is egy tudatos, önkéntes és elővigyázatos közeledés ehhez az eseményhez.
Aki tudatában van ennek, az gondosan teljesíti mindennapi kötelességeit, anélkül, hogy szükségtelenül felduzzasztaná őket. Az embernek megvan a maga helye a teremtésben, és ennélfogva kicsiny életterében, személyes környezetében is, ahol meg kell nyilvánulnia. Aki ezt felismeri, és életfeladatát nem a vízszintes vonalon látja, hanem megkísérli saját és embertársai életét felemelni, az biztosan hozzá is tud majd járulni ehhez.
AZ EMBERNEK ÖNMAGÁBAN KELL MOZGÁSTÉRHEZ JUTNI
A mindennapi életet az előítéletek, vonzalmak, szokások és vágyak határozzák meg. Ezek a kötöttségek megfoszthatnak belső szabadságunktól, és a belső embert akadályozhatják a felébredésben. Meg kell tehát tanulnunk, hogyan lehet eloldozni ezeket a kötéseket, s hogyan szabadulhatunk meg mindattól a káprázattól, ami az életet újból és újból alacsonyabb szintre húzza le. Ez egy belső folyamat, amit mások aligha vesznek észre, mert itt nem külső jelenségek megtámadásáról és megváltoztatásáról, hanem egy teljesen új életfelfogásról van szó. És amilyen mértékben sikerül eloldoznunk belső kötelékeinket, olyan mértékben képesek leszünk teret nyitni társaink fejlődésének is.
AZ ÉLET EGYSÉGÉNEK MEGÉRTÉSE
Korlátozott tudata révén az énközpontú ember el van választva a mindent átfogó tudattól, következésképpen nem képes meglátni a teremtés egységét. Naponta elgondolkodva azonban szabaddá válhat a valóban szellemi értékek számára, mert az egész teremtés a Teremtő „gondolatának” a kifejeződése. Minthogy ez a gondolat a formák miriádjaiban nyilvánul meg, az egységet könnyen szem elől lehet veszíteni, és rossz nyomra lehet tévedni. A mindennapi tudat ugyanis a formához van kötve, és a különbségeken kívül alig tud valamit is észlelni. Nem ismeri fel az élet lényegét, amely minden formában kifejeződik. Akinek sikerül ezen a korláton áttörnie, az utána arra fog törekedni, hogy mindent elkerüljön, ami ellenkezik ezzel az egyetemes egységgel, vagyis a vitát, a vágyakozást, a gyűlölködést, a hazudást és a kritizálást, mert ezek tartják fenn az elválasztottságot. Megállapítja, hogy a sajátos rendeltetéssel bíró emberek, népek és fajok közötti különbségeknek az egészre irányuló értelmük van, és ezért olyanoknak kell lenniük, mint amilyenek, bárhogyan is próbálkoznak manapság, hogy valamennyi különbséget kiegyenlítsék. Minden teremtményben ott vibrál az élet egysége, amelyből származik, de a cél is, amelyet még el kell érni.
Aki ezt belátja, megoszthatja másokkal, és egyre kevesebb gondot fog okozni neki embertársainak az elfogadása. Mindenki elé jóindulattal és megértéssel tud odaállni. Megtanulja felismerni, hogy félelemből és tudatlanságból miként határolják el magukat a többiek attól a forrástól, amely minden életet éltet, hogy miként szenvednek emiatt, képtelenek lévén szabadulni ebből a helyzetből. Ezt a fájdalmat akarja ő enyhíteni.
AZ ÉLET EGYSÉGÉT SZOLGÁLNI
Így szabadulnak fel az erők a saját lényében és légkörében, és így szolgálhatják a többi léleklényt, anélkül hogy a személyiség közvetítő szerepet játszana. Ebből a segítségből fejlődik ki magától értetődően a segítség mindazok számára is, akik valamilyen szükséget szenvednek. Embertelenség lenne ugyanis megtagadni a szükségben lévőktől az elemi segítséget, bár ez önmagában döntően sosem javíthat a sorsukon. Ehhez a lelket is táplálni kell.
A legalapvetőbb szükség a belső ember szüksége, aki szó szerint éhezik az életerők után, amelyeket a külső ember visszatart tőle. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása betekintést igényel a fent említett állapotba, világos belátást, amely aztán cselekvésre ösztönözheti az embert.
Mi, rózsakeresztesek „új életvitelről” és a „szellemlélek ember kifejlődéséről” beszélünk, mert rájöttünk, hogy ebben rejlik az emberiség-dráma feloldása. De akinek nincsenek meg – vagy még nincsenek meg – meg ezek a tapasztalatai, annak biztosan nehézséget fog okozni ennek a megértése. A megújulás ilyen értelemben vett útjának a felkutatásához és bejárásához természetesen szükséges egy belső készség megléte. A hajlandóság ugyanis az első lépés: a belső megújulás folyamatáról tanúskodó életvitel kezdete.
Ha érdekel hogyan működik ma a modern Rózsakereszt, további információt és útmutatást itt találsz kattints a linnkre >> Rózsakereszt
Utolsó kommentek